Amiért én szeretem az online marketinget

Amiért én szeretem az online marketinget

Szeretni az online marketinget? Igen, ez egy perverzió, mert mondhatom imádom, ahogyan létrejön valami, ahogyan az ötlet kikristályosodik, és még ráadásul még haszon is származik belőle. Ez igy most nagyon misztikusan hangzik, de pontosan kifejtem, hogy nálam ez hogyan is működik.

Korábban reklámügynökségnél dolgoztam, amely igazából nagyon menőn hangzik, de valójában arról szól, hogyan tudsz igába hajtott fejjel mindenre igent mondani, még arra is, amiben Te sem hiszel. Ugye, hogy ebből a szemszögből már annyira nem menő? Szóval lehúztam ilyen helyeken majdnem 10 évet, és azt megtanultam, hogy nekem is vannak olyan ötleteim, melyek felérnek egy kreativ emberével, sőt, néha sokkal jobbakat is tudtam mondani, viszont ugye reklámügynökségnél egy ügyfélkapcsolatis embernek önálló gondolatai nem lehetnek, csak mosolyogva bólogatnia kell, és csinálnia azt, amit mondanak neki. Valaki birja ezt sok évig, sőt imponál is neki, de nekem nem, én valahogy nem voltam sosem az ilyen helyeken kompatibilis. De ez is csak azt mutatta, hogy nekem teljesen más az utam, nekem teljesen mást kell csinálnom.

Vagy mégsem?

Teljesen mást de mégsem. Ezt mégis hogyan?

Bizony, a válaszig is hosszú úton, sok nehéz napon és sok tanulás árán jutottam el. De itt vagyok, és elmondom azt, én hogy jutottam el odáig, hogy azt csináljam, amit szeretek. Mert azt csinálom, beszélek, mutatok, tanitok, átadok tudást, hogy neked sokkal de sokkal könnyebben menjen minden.

Megtanultam, hogy ahhoz, hogy kimondjam, szeretek valamit csinálni, bizony le kell menni nagyon de nagyon az alapokhoz, nagyon sok pofont kell kapnod, de pont ezek a pofonok segitenek ahhoz, hogy ahol jársz, amit csinálsz, az nem biztos, hogy az, amit szeretsz is. Én is megjártam ezt az utat, de mi köze ennek az online marketinghez?

Hát az, hogy mielőtt elkezdtem azzal foglalkozni, hogy én is tanitsam, addig én is szimplán online marketinges voltam, vagyis az, aki kvázi végrehajtja azt, amire az ügyfélnek pénze van. Ezt érted? Tehát nem azt csináltam, amiért fantasztikus az online marketing, vagyis, hogy kitalálom, megtervezem, összerakom, hanem konkrétan végrehajtom azt, amit kérnek tőlem.

Óriási a különbség: végrehajtani, vagy segiteni abban, hogy létrejöjjön valami.

Sajnos sokáig áltattam magam azzal, hogy én imádom az online marketing ezen részét, magamnak sem mertem bevallani, de igy volt: nem szerettem másoknak megcsinálni azt, aminek - valójában, és ez nagyon szókimondó lesz - nem láttam értelmét.

Mostmár látod, hogy miért nem szerettem az online marketinget… addig a napig, amig meg tudtam fogalmazni, hogy mit is szeretnék csinálni, de onnantól imádtam az online marketinget, mert akkortól tudtam úgy igazán szivből csinálni mindent! Szivből tudtam élvezni az alkotást, a teremtést, és magamon tudtam mindent kipróbálni, amit tanultam, és tapasztaltam.

Hamarosan folytatom...